Hány csomó van a láthatatlan cingulusodon?

Négyféle talaj – és Ferenc élete

A magvető példázatában négyféle talajt különböztethetünk meg: az útszélre esik a mag, vagy a kövek közé, vagy a tövisek közé, vagy a jó földbe. Milyen sok veszélynek van kitéve Isten igéje egy ember életében! Az elmúlt hetekben Szent Ferenccel foglalkoztunk, ma is folytatjuk.

Nyilvánvaló, hogy Ferenc élete végül jó föld volt Isten számára – de nem azonnal. Az apja fia volt, akinek a vagyonszerzés volt az első; az ilyen lélek olyan, mint a köves talaj: a kemény kőről elpattan a mag. Aztán a fiatal Ferenc életében a dicsőség lett fontos – ez olyan, mint az útszél, a kitaposott út. Később, amikor megtért, akkor is sok kísértés érte, mint a tövis az ember életében: meg kellett küzdenie, és maga a szenvedés is nagy küzdelem volt számára, mindaddig, amíg erőforrásnak nem tekintette.

De a lelke tiszta talajjá vált. Hosszú folyamat volt – és talán mindannyiunk számára hosszú folyamat. A tiszta talajhoz döntések kellenek, elhatározások, vagy mondhatnám: fogadalmak.

Szegénység – „legfönségesebb szegénység”

A szegénységet nehezen értjük. A modern ember szemében még ellenszenvesebb, mint az engedelmesség: beteges dolognak látszik értéknek tartani, sőt költői módon megénekelni azt, amitől az emberiség nagy része szenved.

A szegénység központi helyet foglal el Ferenc életprogramjában – Úrnőnek nevezte. Nem győzte magasztalni; a „legfönségesebb szegénységről” úgy beszélt, hogy a Regula végleges szövege egészen az elragadtatásig emelkedik. Ferenc nem hiányként, hanem teljességként, a legmagasabb rendű szabadságként élte meg. Szegénységével azt vallja meg, hogy a teremtés magában üres, és egészen Istentől függ. A ferences hagyományban a szegénység sohasem jelenik meg egyedül: mindig az örömmel együtt.

Engedelmesség – Krisztus engedelmességének követése

Ferenc számára az engedelmesség nem puszta szabálykövetés volt, hanem Krisztus engedelmességének személyes utánzása – annak a szeretetnek a megnyilvánulása, amely Istent arra késztette, hogy emberré legyen és engedelmes legyen. A ferences testvériségben az engedelmesség nem csupán az elöljárónak való alávetettséget jelentette, hanem egymásnak a kölcsönös szolgálatát is.

A Fioretti egyik különösen tanulságos elbeszélése azt mutatja, hogyan értékelte a ferences hagyomány az engedelmességet más erényekhez, sőt az imádsághoz képest is. Egy testvér éppen imádkozott, amikor elöljárója parancsot adott neki; habozás nélkül abbahagyta az imádságot, hiszen nem volt kétséges előtte, hogy az engedelmesség érdemszerzőbb az imádságnál, és alázatosan csatlakozott a társához.

A történet folytatása még megrendítőbb. A testvér és társa a kapun kilépve két idegen testvérrel találkozott, akik messziről érkeztek, csatakosak és sárosak voltak. Az engedelmes testvér megszánta őket, és arra kérte társát, hogy előbb mossák meg a jövevények lábát. Visszafordultak, nagy szeretettel fogadták a vendégeket – és amikor az idősebb láb sarát lemosta, hirtelen sebhelyeket pillantott meg rajta. Ámulatában átölelte a lábakat, és felkiáltott: „Te Krisztus vagy, vagy Szent Ferenc!” Az engedelmesség tehát nem távolította el Istentől, hanem közelebb vitte hozzá.

Tisztaság – mindent Istennek adni

A tisztaság a szegénységgel és az engedelmességgel együtt azt fejezi ki, hogy a ferences testvér egész életét – testét, akaratát és anyagi javait egyaránt – Istennek ajánlja fel. A három nem egymástól független kötelezettség, hanem egyetlen döntés három arca.