✦ Assisi Szent Ferenc ✦
Ne szedd ki a konkolyt
A három rabló története – és a mustármag meg a kovász ereje
Évközi 16. vasárnap · 2026. július 19.
A konkoly, a mustármag és a kovász
A mai evangéliumban a konkoly, a mustármag és a kovász példázatát hallottuk. Míg az utóbbi kettőt könnyebben megérthetjük, a konkolynál kicsit furcsán nézünk: miért ne szednénk ki a konkolyt? Hiszen ezt tesszük a virágokkal, a terményekkel is, hogy nagyobb életet biztosítsunk nekik. Jézus nyilván nem erről beszél, hanem valami más, de nagyon fontos dologra szeretne megtanítani: hogyan bánjunk egymással, hogyan tekintsünk egymásra.
Mi, emberek sokszor csak felszínesen tekintünk a másikra; sok kapcsolatunkat a felszínesség határozza meg. Nagyon könnyen elbukunk a kísértésben, hogy megítéljünk valakit. Ha rosszat hallunk valakiről, vagy személyesen tapasztalunk, könnyen megbélyegezzük. Ha viszont velünk teszik ugyanezt, rosszul esik. Önmagunk számára mindig szívesen halljuk a felmentő ítéletet: „igaz, hogy van hibája, de jó ember, majd kijavítja, legyünk türelemmel”. A másiknak azonban gyakran nem adjuk meg ugyanezt.
Jézus azt szeretné, ha legalább úgy tekintenénk a másikra, mint önmagunkra: lehet, hogy van hibája, de legyünk türelemmel vele. Azt várja, hogy mindenkiben meglássuk a jót, a rossz mellett; és ha látjuk a rosszat, rögtön jusson eszünkbe az illető jó tulajdonsága is. Ha valaki valami rosszat mond valakiről, érezzük a felelősségünket, hogy legalább annyi jó is elhangozzék róla, mint amennyi rossz – mert legalább annyi jó van a másik emberben, amennyi rossz, ha nem több.
nehogy kitépd vele a búzát is.”
Éppen ezt tesszük, amikor valakiben elítélünk valamit, csóváljuk a fejünket, veszekedni kezdünk vele – és közben sokszor mi magunk követünk el nagyobb bűnt, mint amit szóvá teszünk, mert szeretetlenné válunk. A másikban lévő konkollyal foglalkozva magunknak is bajt okozunk: a lelkünk békétlenné válik. De a másik emberben is bajt okozunk, mert a szeretetlenségünket látva gyengül a kettőnk kapcsolata. Ezért kockázatos bárkit megszólni, megítélni, megszidni: több a veszély, mint a jó benne. Megsebezzük magunkat és az embertársunkat is.
Egy példa a felnőtt és a gyermek kapcsolatából: ha egy szülő vagy tanár úgy szid meg egy gyermeket, hogy a gyermek közben nem érzi a felnőtt szeretetét és elfogadását, akkor hibát követünk el.
Ferenc a szelídség embere volt (MI-illusztráció)
Ferenc és a három rabló
Szent Ferenc életében van egy nagyon érdekes történet erről, a három rabló megtérítése a Fioretti 26. fejezetéből. Ferenc Monte Casale környékén járt, ahol egy jólnevelt nemes ifjú kérte, hogy a testvérek közé fogadja. Ferenc megáldotta, felvette a rendbe, és Angyal névvel látta el; Angyal testvér olyan derekasan megállta a helyét, hogy rövid idő múlva a monte casalei kolostor gvárdiánja lett.
Akkoriban három hírhedt rabló garázdálkodott azon a vidéken. Egy szép napon beállítottak a kolostorba, és enni kértek. Angyal testvér azonban – ahelyett, hogy adott volna – keményen megdorgálta őket: gyilkosoknak és rablóknak nevezte őket, akik még az Isten szolgáinak juttatott alamizsnát is föl akarják falni, és azt mondta: nem érdemlitek meg, hogy a föld hátán hordjon titeket. Elkergette őket. Pontosan ez a megbélyegzés, az ítélet – a konkolytépés.
Ferenc szemrehányása – és parancsa
Nem sokkal később megjött Ferenc a koldulásból egy tarisznya kenyérrel és egy kancsó borral. Amikor megtudta, mi történt, szemrehányást tett a gvárdiánnak: „A bűnösöket ugyanis sokkal könnyebben lehet visszavezetni Istenhez szelídséggel, mint kemény szidalmakkal.” Emlékeztette, hogy Mesterük nem az igazakért, hanem a bűnösökért jött, és ezért ült le velük egy asztalhoz. Ezért Angyal testvér a szeretet és az evangélium ellen cselekedett.
Ferenc a szent engedelmesség nevében megparancsolta neki: fogja a kenyeret és a bort, siessen a rablók után hegyen-völgyön át, adja át nekik Ferenc nevében, azután térdeljen le előttük, és alázatosan valljon meg, hogy kegyetlenül bánt velük; kérje meg őket, ne kövessenek el több gonoszságot, féljék Istent – és ha így tesznek, Ferenc gondoskodik a szükségleteikről.
Miközben a gvárdián elindult, Ferenc imába fogott: kérte Istent, hogy lágyítsa meg és indítsa bűnbánatra a gonosztevők szívét.
„Isten irgalmának nincs határa” (MI-illusztráció)
Ami a rablók szívében történt
A gvárdián utolérte a rablókat, átadta a kenyeret és a bort, és mindent úgy tett, ahogy Ferenc meghagyta. A rablók közben ettek – és Isten szándéka szerint gondolatok ébredtek bennük: „Jaj nekünk, szerencsétleneknek! A pokol kínjai várnak ránk… Lám, ez a jámbor barát utánunk jött, megalázkodva bocsánatot kért a néhány korholó szóért, holott joggal olvasta a fejünkre gaztetteinket; még kenyeret és bort is hozott…”
Megegyeztek: elmennek Szent Ferenchez, és ha ő biztatja őket, hogy még számíthatnak Isten irgalmára, megteszik, amit mond. Ferenc szeretettel és jóindulattal fogadta mindhármukat. Bátorította őket, hogy Isten irgalmának nincs határa, és akármilyen nagyok is a bűneik, Isten irgalma még nagyobb; hivatkozott az evangéliumra és Szent Pálra, aki szerint Krisztus a bűnösök megváltására jött a világra.
A rablók ellene mondtak az ördögnek és minden cselekedetének, és Ferenc mindhármukat felvette a szerzetbe, ahol szigorú bűnbánatot tartottak. Ketten közülük nem sokkal a megtérésük után meghaltak, és a paradicsomba jutottak. A harmadik túlélte őket, de nem nyugodott a bűnei miatt: tizenöt éven át további kemény vezeklést vállalt – hetente három nap kenyéren és vízen élt, mezítláb járt, télen-nyáron egy szál csuhát viselt, és a hajnali imádság után sosem feküdt vissza az ágyba.
A mustármag és a kovász: ha csak egy kis jó is van
Ez a történet tökéletes tükre a példázatnak: a szidás elűz, a szelídség megtérít. És hogy a mustármag igazságát még jobban megértsük: azok a rablók, akik egyáltalán odamentek a kolostor kapujához kenyeret kérni, már hordoztak valami kicsi jót magukban – mustármagnyit –, és ez a kis jó Ferenc szelídsége által naggyá nőtt.
Jézus ezért mond még két példát: a mustármagét és a kovászét. Ha valakiben csak egy kis jó van is, olyan kicsi, mint a mustármag vagy a kovász, és segítjük a kibontakozásában, akkor annyira megnőhet, hogy minden mást felülmúl. A jó olyan naggyá tud válni az emberi lélekben, hogy a jó fogja legyőzni benne a hibákat. Mennyivel fenségesebb ez a pedagógia, mint valakit állandóan szidni!
✦ Így kellene hinnünk minden emberben ✦
Még ha csak kevés jót látunk is a másikban, már az is elég! Olyan naggyá válhat, ahogy Jézus mondta a mustármagról: „Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb lesz más veteményeknél. Akkora fa lesz belőle, hogy jönnek az ég madarai, és az ágai közt fészkelnek.”
– Mt 13,24–43
Az összefoglaló a 2026. július 19-i (évközi 16. vasárnapi) prédikáció alapján készült; a prédikáció alapszövege 2011-ben született, 2026-ban a három rabló Fioretti-történetével egészült ki. A Fioretti-történet forrása: Assisi Szent Ferenc Virágoskertje (Fioretti), 26. fejezet.
← Vissza: Ferenc-év – témáink · Oldalverzió: 20261004e